anyagok

A Saarer Tanzgruppe 2019-es Táncbemutatójának kiemelt koreográfiája Stock Szabolcs alkotása, a Schuj – Iskola volt. A gyerekek keserédes iskolai emlékeit emelte színpadra. Ennek megfelelően kreatív kampányunkban a régi idők viseletét ötvöztük a mai iskola elmaradhatatlan kellékeivel.

A Saarer Tanzgruppe 2019-es Táncbemutatójának kiemelt koreográfiája Stock Szabolcs alkotása, a Schuj – Iskola volt. A gyerekek keserédes iskolai emlékeit emelte színpadra. Ennek megfelelően kreatív kampányunkban a régi idők viseletét ötvöztük a mai iskola elmaradhatatlan kellékeivel.

A Saarer Tanzgruppe 2019-es Táncbemutatójának kiemelt koreográfiája Stock Szabolcs alkotása, a Schuj – Iskola volt. A gyerekek keserédes iskolai emlékeit emelte színpadra. Ennek megfelelően kreatív kampányunkban a régi idők viseletét ötvöztük a mai iskola elmaradhatatlan kellékeivel.

A Saarer Tanzgruppe 2019-es Táncbemutatójának kiemelt koreográfiája Stock Szabolcs alkotása, a Schuj – Iskola volt. A gyerekek keserédes iskolai emlékeit emelte színpadra. Ennek megfelelően kreatív kampányunkban a régi idők viseletét ötvöztük a mai iskola elmaradhatatlan kellékeivel.

Eljött a bevonulás napja. A fiatal fiúk készen álltak felöltözve, legszebb viseletükben indultak a legközelebbi állomásra, ahol hamarosan regruták lesznek. A határt elhagyják, már csak a falu elmosódott képe látszik a hátuk mögött. Menetelnek. Harmonikaszóval. Már rengetegszer megtették ezt a távot – hisz mindenki tudja, hogy melyik városba vezet ez a csapás, aminek az elején akácoserdő szegélyezi az utat. Most viszont úgy érzik, mintha egy teljesen új útra léptek volna, minek a végén talán a háború várja őket.

A háború fogalma önmagában szörnyű. Nemcsak népeket, hanem kapcsolatokat is szétszakít. A regruták már a fronton vannak. Ágyúdörrenés. Puskalövés. Félelem. Halál. Honvágy. A szerencsésebbek olykor bunkerre lelnek, és alkalmuk nyílik a háború hevében egy rövid üzenet írására kedvesüknek, hogy tudják – talán hazatérnek.

Hónapok óta semmi hír a falu fiairól. Se egy levél, se egy távirat. Semmi. A fiatal lányok nap mint nap úgy kelnek fel, hogy azt kérdezik maguktól: Vajon hallok felőle? Ha meglátják a postást, remélik, nem szörnyű hírt hoz sorokba foglalva. Nehéz súly telepszik rájuk, és valódi vigaszt csupán egymás közt lelnek. Vigasztalják egymást. Próbálnak arra gondolni, hogy szerettük visszatér – s remélik, hogy nem kell majd feketébe bújniuk a háború végeztével.